1. fejezet

„Nem tudtam önmagammal mit kezdeni, idő kellett, hogy a baj és a szerencse egymást keresztező útjain eligazodjam. Most már rendíthetetlenül meggyőződtem, hogy a sors szeszélyének megfelelően tervezi perceink fordulatait, aminek titkát nem lehet fontolgatással kiszámítani.”

    

    Kevin szemszöge:

- Mi a kibaszott élet? – kezdem el szitkozódni, amint meghallom, hogy Cal telefonja még mindig ki van kapcsolva. Az a repülő, amivel elméletileg a kis hugica jött, már fél órája landolt, de a „tökmagot” sehol sem látom. Pedig az az idióta azt mondta, hogy ezzel a géppel jön. Én igazán koncentráltam, figyeltem a váróterembe érkezőket, de a Cal által adott leírás – vörös hajú, szemüveges, túlsúlyos kislány- egyikükre sem passzolt.

Ráadásul még az a nő is zaklatott. Na, jó, talán 20-22 éves lehetett, de akkor is. Mi a faszomért nem lehet megérteni, hogy koccoljanak le rólam? Majd én szerzek magamnak nőt, ha szükségem van rá. És különben sem az ilyen típusokat preferálom. Az én ágyamba csak a 90-60-90-es aránnyal rendelkező szőke macák kerülhetnek. És kritérium az alacsony IQ szint. Elvégre létezik futballista image a világon, könyörgöm.

A mobilom rázendít a kedvenc rock számomra, a kijelzőn azonban nem az a név villog, akit most szeretnék.

- Phoebe, drágám, hogy vagy? – ütöm meg a szívélyes hangsúlyt, de ő átlát a szitán. Persze, hogy átlát, hisz sosem voltunk igazán jóban.

- Nem kell a maszlag Tucker. Hol van az az idióta Bonner? A telefonja ki van kapcsolva, a húga pedig nálam keresi őt.

- Nálad van a húga? Hogy a francba került oda? – elindulok a kijárat felé, s próbálom visszafogni a dühöm. Ne feledd: a főnököddel beszélsz. Bármikor letépheti a golyóidat.

- Az most nem lényeg. Hol van az a fajankó?

- Calnak fontos dolga van valahol, ezért néhány napra az én felügyeletemre bízta a kiscsajt – teszem fel kint a napszemüvegem. Átkozottul süt a nap. Vagy csak én vagyok még mindig másnapos kissé.

- Fontos dolga, persze. Inkább csak lepasszolta neked Lilyt. Ha nem lenne olyan kurva jó játékos, én magam fojtanám meg, amiért így bánik a húgával.

- Azért ezt ne hangoztasd neki – szállok be a kocsimba. – Mármint, hogy jó hátvédnek tartod. Még elszállna magától – adom rá a gyújtást, s kisöprök a parkolóból.

- Itt várunk, bár Lily nem lesz oda érted.

    Lily szemszöge:

- Hogy érted, hogy Kevin Tuckernél kell laknom? – kérdezem mintegy harmadszor, ugyanis képtelen vagyok felfogni, hogy ez történik velem. A bátyám annyira sem törődik velem, hogy elhalassza a „nagyon fontos” dolgát. Mindennek a tetejébe ráadásul átpasszolt valakinek, aki a háta közepére sem kíván. Miért történik velem mindez?

- Szívesen itt maradhatnál nálunk, de ahogy már említettem, elutazunk a családdal, a házat pedig felújíttatjuk. Épp az lesz a dolgod, hogy felügyeld a munkálatokat, emlékszel? – simít végig Phoebe az arcom, a szemében pedig sajnálat bujkál. Nekem állandóan csak sajnálat jut. Hát nem tudják az emberek, hogy a sajnálatnál rosszabb dolog nincs? Ezzel csak megalázzák az illetőt, aki iránt tanúsítják.

- Elvégre csak pár nap – mosolyodom el. Mindez csupán gesztus, a valódi érzéseim leplezésére. Sokkal könnyebb boldognak feltüntetni magam, mint hogy magyarázkodásokba kezdjek, miért is nem akarok Kevinnél lakni. Vagy épp azt, mennyire megalázott ismételten Cal.

- Ez csak egy újabb akadály, amit le kell győznöd – ismételgetem magamban, mikor is megszólal a csengő.

- Ez biztosan Tucker – indul el ajtót nyitni, s igaza van.

 Kevin próbál közömbös arcot vágni, de látszik rajta, semmi kedve itt lenni. Elvégre egy 30 éves férfi, akinek jobb dolga is lenne, mint rám vigyázni.

- Gyere csak be – invitálja be Phoebe.

- Nem, kösz – jön a hárítás. Erre mindketten kissé megkönnyebbülnek. Sohasem szívlelték egymást. 


– Bonner? – kapja rám döbbenten a pillantását. Kerülöm a tekintetét, inkább a bőröndömmel bajlódok. Felemelem és megindulok feléjük. Plusz pont a duciságnak: elbírok nehéz dolgokat.

- Nehogy véletlenül segíts neki – vágja oldalba Phoebe Kevint, mire a felszólított elveszi tőlem a cuccot.

- Jó utat, és érezzétek jól magatokat – nyomok két puszit barátnőm arcára, majd távozom a házból. A szemem sarkából látom, hogy azok ketten vitatkoznak pár percig, de a figyelmemet az előttem álló kocsira fordítom.

Az autó is jellemzi tulajdonosa jellemét: csakis a látszat a lényeg. Mr. Önelégültség végre méltóztatik csatlakozni hozzám.

- Nem igazán tudom, hova tegyük a bőröndöd – mutat rá arra, amit már én is észrevettem. A sportkocsi kétszemélyes, csomagtartó nélküli.

- Elfér a lábamnál – vonom meg a vállam. Elvégre ennél kényelmetlenebb helyzetben is voltam már.

Beteszi a csomagom a helyére, aztán átmegy a vezetőülés felé és beszáll. Én is ugyanezt teszem az oldalamnál. Becsatolom az övem, ő azonban rá sem hederít sajátjára, és gázt ad.

Útközben néha-néha rám sandít, mintha mondani akarna valamit, de sohasem teszi. A házához érve azt kapom, amire számítok: luxust luxus hátán. Beviszi a bőröndöm a lakásba, én pedig utána kullogok.

- Nos – teszi le a táskát a földre. – Találsz néhány vendégszobát az emeleten, válaszd ki, amelyiket csak akarod. Kaja a hűtőben. Nekem most dolgom van – azzal otthagy egyedül.

Csak a szokásos – állapítom meg, és elindulok felfedezni a házat.

    Kevin szemszöge:

Egyik szöszi szájából a másikba vándorlok, de már nem okozza ugyanazt az örömöt, amit évekkel ezelőtt. Pár hónapja kezdődött mindez, s azóta sem tudom kiverni a fejemből. Nem gondolhatok ilyenekre. Engem az éltet, hogy focizzam és minél több nőt vágjak gerincre. Pont. Nem lehetek elégedetlen az életemmel.

Győzködöm magam, mindhiába. Már a pia sem segít, így szégyenszemre hajnali háromkor távozom a buliról.

- Mi van veled te idióta? – korholom magam, miközben hazafelé tartok. Ez az életed. Ez az, amit annyira akartál. Annyira, hogy mindent feladtál érte. Akkor miért nem élvezed?

- Mert talán egyedül vagy – csendül fel a másik énem, amit azon nyomban elnyomok magamban. Az alvás segít. Holnap mindent úgy fogok látni, mint azelőtt – ezzel nyugtatom magam.

Leparkolok a ház előtt. Furcsa, ég a villany a nappaliban. Hát persze, biztos a kis vendégem hagyta égve. El is felejtkeztem róla.

- Nem mintha nem lehetne róla elfelejtkezni – vigyorogva lépek be az ajtón, de a következő pillanatban meg is torpanok. A „kis” Bonner a kanapén ül, és az én első Chicago Stars csapatában pályára lépő meccsemet nézi. 

Prológus

„Úgy gondolom, minden okkal történik. Az emberek változnak, ezért képes vagy megtanulni elengedni, a dolgok rossz irányba haladhatnak, ezért értékelni tudod, amikor jó felé mennek, elhiszed a hazugságokat, de egy idő után megtanulsz csak magadban bízni. És néha a jó dolgok szétesnek, hogy jobb dolgok születhessenek.”

    Kevin szemszöge:

- Mit mondtál? – tolom arrébb a szöszit, aki az újbóli kényeztetésembe kezdene éppen, de a hangulat már elmúlt. Véget ért, amikor Cal felhívott, és bejelentette ezt az ostobaságot.

- A húgom Floridába jön, de én jelenleg Spanyolországban süttetem a hasam. Nem várhatod el tőlem, hogy hazamenjek. Ezért kérlek meg, hogy nálad lakhasson.

- Ja, felbérelsz bébi csősznek – csusszanok ki az ágyból, s magamra rángatok egy bokszeralsót. – Miért nem lakhat nálad? Elég nagylány már, nem? – A nagylány szót cinikusan használom. Tudom, hogy ezzel felhúzom Calt, ugyanis ki nem állhatja, hogy a húgocskája rontja a család imidzsét.

- Egy utolsó faszfej vagy, Kevin Tucker – jön a várt válasz, amire elmosolyodom. Jó, ha az ember tudja a másik gyengepontját. – Mindazonáltal kell a segítséged. Hogy úgy mondjam, a házamat más célokra használják.

- Más célokra, hát persze – kezdek el vigyorogni. Egyre érdekesebb a helyzet. Intek a csajnak, hogy elhúzhat, mára ennyi volt. Kissé elhúzza a száját, de nem ellenkezik. Öltözni kezd.

- Talán meggondolom a dolgot, ha elárulod, mégis milyen célokra használják a házadat? – a kis szöszi csókot nyom a számra, majd elhagyja a hálót. Mindig azt teszik, amit mondok.

- Hogyisne, hogy megint beköpj a fiúknak. Egyszer már bedőltem neked Tucker, még egyszer nem szedsz rá.

- Ahhoz képest, hogy rám vagy utalva, még szabályokat állítasz fel? Így sajnos nem segíthetek – ezzel kinyomom.

Ezt senkinek sem árulnám el, de bírom a kölyköt. Talán azért, mert magamra emlékeztet, amikor annyi idős voltam, amennyi most ő. Azt hittem, enyém az egész világ. Persze mostanra tényleg az enyém lett. A Chicago Stars hátvédjeként kisfiúk millió rajonganak értem, s nők ezrei kívánkoznak az ágyamba.

A telefon csörögni kezd. A kijelzőn a kisfiú neve villog. Hagyom kicsöngeni párszor, csak hogy még idegesebbé váljon, aztán megkegyelmezek neki.

- Igen? – szólok bele vigyorogva.

- Egy fasz vagy, és alig várom, hogy visszavonulj.

- Így is alig várod, mert miattam nem játszhatsz – Cal a kispados hátvédje a csapatnak, tehát minden oka meg lenne rá, hogy álmomban kinyírjon.

- Ez igaz – nem is tagadja a kis suhanc. – Segítesz vagy nem?

- Miért pont rám akarod sózni? – ez egy igazán jó kérdés. Nem hiszem, hogy a húgának pont az én életvitelemre van szüksége.

- Mert másban nem bízom.

- Mi van a lakásoddal?

- Kiadtam pornóforgatásra – erre röhögésben törik ki.

- Mi… mit csináltál? – próbálok normálisan lélegezni, de nem könnyű úgy, hogy majd meg fulladok a röhögéstől.

- Jaj, kérlek, ne tégy úgy, mintha szent lennél. Egy haver megkért rá, és én úgysem vagyok otthon, tehát belefér. Nem tudtam, hogy Lily idejön. Csak tegnap telefonált, hogy ma landol a gépe. Nem találtam senkit, aki befogadná. Te vagy az utolsó reményem, Tucker. De ha bárkinek is elkotyogod, hogy ezt mondtam, tényleg kinyírlak.

- Én is jótékonykodhatom évente egyszer. Azonban semmi pesztrálás, lelkizés, ilyenek. Itt cuccolhat, de nem fogok vele szabadidős tevékenységeket szervezni, világos?

- Nyugi, már vannak tervei. Phoebe intézett neki pár melót, és jótékonykodni is fog.

- Ilyen jóban vannak? – a hallottakra felhúzom a szemöldököm. A nacsasszony nem épp a kedvességéről híres. Ez érdekes.

- Tavaly összehaverkodtak, amikor anyáék meghaltak. Igazi barcsinőkké váltak. Na de ez nem lényeg. Befogadod akkor?

- Mennyi időről lenne szó?

- 1 hónap?

- Szó sem lehet róla. Azt hittem, egy-két nap max, de 1 hónap? 1 hónapra a nyakamba akasztanád? A teljes szabadságom rámenni a pesztrálására. Tudod nagyon jól, hogy most rendezik a legjobb partikat. Mit csináljak egy kölyökkel 1 hónapig? Hogy hozzam fel a nőimet?

- Lily érti a dörgést, meghúzza majd magát. Mondasz neki valamit, és teljesíti. Tisztában van azzal, hol a helye.

- És ha mégsem? – kérdezem kételkedve.

- Majd meglátod, hogy igazam van.

     

   Lily szemszöge:

A gép pontosan érkezik. Phoebe mondta, hogy így lesz, de én kételkedtem benne. Lekászálódok a repülőről, elintézem a szükséges teendőket. A váróban Calt keresem a szememmel, de nem találom. Furcsa. Pedig tegnap szóltam neki, hogy jövök. Igazság szerint ez nem is az én ötletem volt, hanem Phoebeé. Úgy vélte, jót tenne nekem egy kis környezetváltozás az egyetem megkezdése előtt. Na és persze, elmondása szerint, hiányoztam neki. Még tennivalókat is intézett nekem, hogy ne unatkozzam, amíg itt tartózkodom.

Ennek ellenére nem sok kedvem volt idejönni. Akarva, akaratlanul összefuthatok Cal csapattársaival, és nem akarom leégetni őt. Így is elég kellemetlen számára, hogy a húga így néz ki. Tavalyhoz képest sokat változtam ugyan, de korántsem annyit, amennyi elegendő a jó színvonalhoz. A Chicago Stars játékosainak színvonalához.

Egész életemben meg kellett küzdenem azzal, hogy Calhoz képest csak egy piszkozat vagyok. Ő helyes, tökéletes izomzatú, egy nagynevű futballcsapat tagja, bomlanak utána a nők. Ezzel szemben nekem az arcom épp, hogy elfogadható, az alakom már korántsem, és eddig egy fiú vélekedett rólam úgy, hogy egész klassz vagyok. Tehát jogosan érkeztem vegyes érzelmekkel.

Újból végigpillantok a váróban, de semmi. Cal nincs itt, Kevin Tucker azonban igen. Amint rápillantok, el is kapom róla a szemem, ennek ellenére a szívem hevesebben kezd el dobogni. Senki sem tudja – egyedül a plüssmacim-, hogy Kevin gyermekkori szerelmem volt. Emlékszem, apával és Callal ültünk a TV előtt, a meccset néztük, amikor a kamera megmutatta őt. Az volt a bemutatkozó meccse a Starsnál. Szerelem volt első látásra, ahogy mondani szokás. Attól a pillanattól kezdve szenvedélyesen gyűjtök mindent, ami vele kapcsolatos. Ennek már mintegy tíz éve. Kissé megszállott vagyok, nemde?

Újabb öt perc elteltével kezdem feladni a reményt, hogy Cal megjelenik. Párszor hívtam, de ki van kapcsolva. Kevin még mindig itt van, de láthatóan egyre idegesebb. Biztos boldog lesz, ha odamegyek hozzá, de nincs más választásom, meg kell tudnom, mi van Callal. Talán a maca majd kiengeszteli, akit vélhetőleg vár.

Minden bátorságomat összeszedve a bőröndömmel megindulok felé. Próbál úgy tenni, mintha nem venné észre, hogy felé tartok.  Azért ez is jól bizonyítja, mit gondolnak rólam a férfiak.

- Elnézést – állok meg előtte, de nem nézek rá. Inkább a cipőmet tüntetem ki figyelmemmel. Nem akarom azzal kínozni magam, hogy látom az undort az arcán. Szükségem van arra, hogy meghagyjam a mesebeli hercegemnek.

- Nézd! Nem tudom, mit akarsz, de azt észrevettem, hogy engem bámulsz. Ha aláírás kell, írj levelet a klubhoz, ha mást szeretnél, akkor el kell, keserítselek: számomra túl húsos vagy. Az ilyen pasik, mint én, a bomba nőkre buknak, nem a másodosztályú árukra.

- Elnézést – vágok hátraarcot, s elindulok kifelé. Semmire sem vágyom, csak arra, hogy eltávolodjam tőle. Hát igen. Egy újabb bizonyíték, hogy érdekes nyár lesz.

A könnyeimmel küszködöm, de nem adom meg a világnak azt az örömöt, hogy sírni lásson. Ugyan már, ez ismét csak egy akadály volt, de ennyi. Akárhányszor beléd rúghatnak, de a fő, hogy mindig felállj.

A váróból kilépve leintek egy taxit, és Phoebe címét diktálom be a sofőrnek. Kérdezhetnék, miért nem a bátyám lakására megyek rögtön? A válasz egyszerű: ugyanis nem tudom, hol lakik. Amióta áttelepült ide, sohasem voltam nála. Amíg anyáék éltek, addig nem látogattuk meg őt, ő jött haza néha. A haláluk után Phoebe törődött velem, s náluk töltöttem néhány napot, mikor itt voltam. Ezt leszámítva Cal kollégiumba nyomott, és ott voltam a szünetekben is.

A bátyám túl fontos személyiség ahhoz, hogy engem pesztráljon, ezt be kell látnom. A kollégium különben is egész jó volt, még barátokat is szereztem. Igaz, ugyanúgy megtaláltak a patkányok ott is, de a jó élményekkel elnyomtam a rosszakat. A fő, hogy ne legyek senki útjában.

Felavatás :)

Néhány hónappal ezelőtt SEP bolonddá váltam, kiváltképp a Chicago Stars szériáé. Annyira belemerültem az írónő egyik könyvébe, hogy aznap a szereplőkkel álmodtam, csak épp a magam által kidolgozott eseményekkel, végkifejletekkel. És ekkor ugrott be az ötlet, hogy írnom kellene egy fanfictiont ebben a témában. Ez annyira mélyen belém ivódott, hogy azóta sem vagyok képes kiverni a fejemből. Szinte megszállottá váltam. Azt akartam, hogy kidolgozzam ezt a történetet, ezzel is adózva az írónő munkássága előtt, na és persze a lelki megnyugvásomért. Ezzel a kis szösszenettel felvázolhattam előttetek, hogyan is született meg és fejlődött ki a fantáziavilágom. 

Fontos! A szereplők külsejét, jellemét néha megváltoztatom!

Cal Bonner, a Chicago Stars kispados - időlegesen csupán - sztárjának kishúgaként aranyéletünknek kellene lennie. Mi van akkor, ha mindez nincs így? Ha már gyerekként is a bátyánk árnyékában kellett tengődnünk? Tény és való, egy focista népszerűségét nehéz felülmúlni. Főleg, ha némi - na jó, iszonyat sok - túlsúllyal küzdünk. Bátran kijelenthetjük: totális szívás. Néhány évvel később aztán a tesókánk leszerződik a Chicago Stars-hoz, ezzel is megadva a végső döfést. Nem baj, mi csak éljük továbbra is a megszokott kis életünket, leadunk pár száz kilót - kissé túloztam, jó -, de mégsem annyit, amennyi elegendő a menők köréhez. Peregnek a napok, hetek, hónapok... A középsuli fáradalmait mókás dolognak tűnik a bátyánknál kipihenni, mielőtt belevetjük magunkat az egyetemi életbe. Igen ám, azonban egy nagyon fontos dologról elfelejtkeztünk: értesíteni a házigazdát, aki jelenleg egy Föld körüli utazáson időzik. Jó testvér révén minket rásóz egy másik focistára, aki mit ad Isten: nem épp egy minta állampolgár. Ja, és mellesleg a gyermekkori rajongásunk tárgya. Hogy mi lesz ennek a se füle, se farka történetnek a vége? Ezt még maga az író sem tudja megtippelni.