Prológus

„Úgy gondolom, minden okkal történik. Az emberek változnak, ezért képes vagy megtanulni elengedni, a dolgok rossz irányba haladhatnak, ezért értékelni tudod, amikor jó felé mennek, elhiszed a hazugságokat, de egy idő után megtanulsz csak magadban bízni. És néha a jó dolgok szétesnek, hogy jobb dolgok születhessenek.”

    Kevin szemszöge:

- Mit mondtál? – tolom arrébb a szöszit, aki az újbóli kényeztetésembe kezdene éppen, de a hangulat már elmúlt. Véget ért, amikor Cal felhívott, és bejelentette ezt az ostobaságot.

- A húgom Floridába jön, de én jelenleg Spanyolországban süttetem a hasam. Nem várhatod el tőlem, hogy hazamenjek. Ezért kérlek meg, hogy nálad lakhasson.

- Ja, felbérelsz bébi csősznek – csusszanok ki az ágyból, s magamra rángatok egy bokszeralsót. – Miért nem lakhat nálad? Elég nagylány már, nem? – A nagylány szót cinikusan használom. Tudom, hogy ezzel felhúzom Calt, ugyanis ki nem állhatja, hogy a húgocskája rontja a család imidzsét.

- Egy utolsó faszfej vagy, Kevin Tucker – jön a várt válasz, amire elmosolyodom. Jó, ha az ember tudja a másik gyengepontját. – Mindazonáltal kell a segítséged. Hogy úgy mondjam, a házamat más célokra használják.

- Más célokra, hát persze – kezdek el vigyorogni. Egyre érdekesebb a helyzet. Intek a csajnak, hogy elhúzhat, mára ennyi volt. Kissé elhúzza a száját, de nem ellenkezik. Öltözni kezd.

- Talán meggondolom a dolgot, ha elárulod, mégis milyen célokra használják a házadat? – a kis szöszi csókot nyom a számra, majd elhagyja a hálót. Mindig azt teszik, amit mondok.

- Hogyisne, hogy megint beköpj a fiúknak. Egyszer már bedőltem neked Tucker, még egyszer nem szedsz rá.

- Ahhoz képest, hogy rám vagy utalva, még szabályokat állítasz fel? Így sajnos nem segíthetek – ezzel kinyomom.

Ezt senkinek sem árulnám el, de bírom a kölyköt. Talán azért, mert magamra emlékeztet, amikor annyi idős voltam, amennyi most ő. Azt hittem, enyém az egész világ. Persze mostanra tényleg az enyém lett. A Chicago Stars hátvédjeként kisfiúk millió rajonganak értem, s nők ezrei kívánkoznak az ágyamba.

A telefon csörögni kezd. A kijelzőn a kisfiú neve villog. Hagyom kicsöngeni párszor, csak hogy még idegesebbé váljon, aztán megkegyelmezek neki.

- Igen? – szólok bele vigyorogva.

- Egy fasz vagy, és alig várom, hogy visszavonulj.

- Így is alig várod, mert miattam nem játszhatsz – Cal a kispados hátvédje a csapatnak, tehát minden oka meg lenne rá, hogy álmomban kinyírjon.

- Ez igaz – nem is tagadja a kis suhanc. – Segítesz vagy nem?

- Miért pont rám akarod sózni? – ez egy igazán jó kérdés. Nem hiszem, hogy a húgának pont az én életvitelemre van szüksége.

- Mert másban nem bízom.

- Mi van a lakásoddal?

- Kiadtam pornóforgatásra – erre röhögésben törik ki.

- Mi… mit csináltál? – próbálok normálisan lélegezni, de nem könnyű úgy, hogy majd meg fulladok a röhögéstől.

- Jaj, kérlek, ne tégy úgy, mintha szent lennél. Egy haver megkért rá, és én úgysem vagyok otthon, tehát belefér. Nem tudtam, hogy Lily idejön. Csak tegnap telefonált, hogy ma landol a gépe. Nem találtam senkit, aki befogadná. Te vagy az utolsó reményem, Tucker. De ha bárkinek is elkotyogod, hogy ezt mondtam, tényleg kinyírlak.

- Én is jótékonykodhatom évente egyszer. Azonban semmi pesztrálás, lelkizés, ilyenek. Itt cuccolhat, de nem fogok vele szabadidős tevékenységeket szervezni, világos?

- Nyugi, már vannak tervei. Phoebe intézett neki pár melót, és jótékonykodni is fog.

- Ilyen jóban vannak? – a hallottakra felhúzom a szemöldököm. A nacsasszony nem épp a kedvességéről híres. Ez érdekes.

- Tavaly összehaverkodtak, amikor anyáék meghaltak. Igazi barcsinőkké váltak. Na de ez nem lényeg. Befogadod akkor?

- Mennyi időről lenne szó?

- 1 hónap?

- Szó sem lehet róla. Azt hittem, egy-két nap max, de 1 hónap? 1 hónapra a nyakamba akasztanád? A teljes szabadságom rámenni a pesztrálására. Tudod nagyon jól, hogy most rendezik a legjobb partikat. Mit csináljak egy kölyökkel 1 hónapig? Hogy hozzam fel a nőimet?

- Lily érti a dörgést, meghúzza majd magát. Mondasz neki valamit, és teljesíti. Tisztában van azzal, hol a helye.

- És ha mégsem? – kérdezem kételkedve.

- Majd meglátod, hogy igazam van.

     

   Lily szemszöge:

A gép pontosan érkezik. Phoebe mondta, hogy így lesz, de én kételkedtem benne. Lekászálódok a repülőről, elintézem a szükséges teendőket. A váróban Calt keresem a szememmel, de nem találom. Furcsa. Pedig tegnap szóltam neki, hogy jövök. Igazság szerint ez nem is az én ötletem volt, hanem Phoebeé. Úgy vélte, jót tenne nekem egy kis környezetváltozás az egyetem megkezdése előtt. Na és persze, elmondása szerint, hiányoztam neki. Még tennivalókat is intézett nekem, hogy ne unatkozzam, amíg itt tartózkodom.

Ennek ellenére nem sok kedvem volt idejönni. Akarva, akaratlanul összefuthatok Cal csapattársaival, és nem akarom leégetni őt. Így is elég kellemetlen számára, hogy a húga így néz ki. Tavalyhoz képest sokat változtam ugyan, de korántsem annyit, amennyi elegendő a jó színvonalhoz. A Chicago Stars játékosainak színvonalához.

Egész életemben meg kellett küzdenem azzal, hogy Calhoz képest csak egy piszkozat vagyok. Ő helyes, tökéletes izomzatú, egy nagynevű futballcsapat tagja, bomlanak utána a nők. Ezzel szemben nekem az arcom épp, hogy elfogadható, az alakom már korántsem, és eddig egy fiú vélekedett rólam úgy, hogy egész klassz vagyok. Tehát jogosan érkeztem vegyes érzelmekkel.

Újból végigpillantok a váróban, de semmi. Cal nincs itt, Kevin Tucker azonban igen. Amint rápillantok, el is kapom róla a szemem, ennek ellenére a szívem hevesebben kezd el dobogni. Senki sem tudja – egyedül a plüssmacim-, hogy Kevin gyermekkori szerelmem volt. Emlékszem, apával és Callal ültünk a TV előtt, a meccset néztük, amikor a kamera megmutatta őt. Az volt a bemutatkozó meccse a Starsnál. Szerelem volt első látásra, ahogy mondani szokás. Attól a pillanattól kezdve szenvedélyesen gyűjtök mindent, ami vele kapcsolatos. Ennek már mintegy tíz éve. Kissé megszállott vagyok, nemde?

Újabb öt perc elteltével kezdem feladni a reményt, hogy Cal megjelenik. Párszor hívtam, de ki van kapcsolva. Kevin még mindig itt van, de láthatóan egyre idegesebb. Biztos boldog lesz, ha odamegyek hozzá, de nincs más választásom, meg kell tudnom, mi van Callal. Talán a maca majd kiengeszteli, akit vélhetőleg vár.

Minden bátorságomat összeszedve a bőröndömmel megindulok felé. Próbál úgy tenni, mintha nem venné észre, hogy felé tartok.  Azért ez is jól bizonyítja, mit gondolnak rólam a férfiak.

- Elnézést – állok meg előtte, de nem nézek rá. Inkább a cipőmet tüntetem ki figyelmemmel. Nem akarom azzal kínozni magam, hogy látom az undort az arcán. Szükségem van arra, hogy meghagyjam a mesebeli hercegemnek.

- Nézd! Nem tudom, mit akarsz, de azt észrevettem, hogy engem bámulsz. Ha aláírás kell, írj levelet a klubhoz, ha mást szeretnél, akkor el kell, keserítselek: számomra túl húsos vagy. Az ilyen pasik, mint én, a bomba nőkre buknak, nem a másodosztályú árukra.

- Elnézést – vágok hátraarcot, s elindulok kifelé. Semmire sem vágyom, csak arra, hogy eltávolodjam tőle. Hát igen. Egy újabb bizonyíték, hogy érdekes nyár lesz.

A könnyeimmel küszködöm, de nem adom meg a világnak azt az örömöt, hogy sírni lásson. Ugyan már, ez ismét csak egy akadály volt, de ennyi. Akárhányszor beléd rúghatnak, de a fő, hogy mindig felállj.

A váróból kilépve leintek egy taxit, és Phoebe címét diktálom be a sofőrnek. Kérdezhetnék, miért nem a bátyám lakására megyek rögtön? A válasz egyszerű: ugyanis nem tudom, hol lakik. Amióta áttelepült ide, sohasem voltam nála. Amíg anyáék éltek, addig nem látogattuk meg őt, ő jött haza néha. A haláluk után Phoebe törődött velem, s náluk töltöttem néhány napot, mikor itt voltam. Ezt leszámítva Cal kollégiumba nyomott, és ott voltam a szünetekben is.

A bátyám túl fontos személyiség ahhoz, hogy engem pesztráljon, ezt be kell látnom. A kollégium különben is egész jó volt, még barátokat is szereztem. Igaz, ugyanúgy megtaláltak a patkányok ott is, de a jó élményekkel elnyomtam a rosszakat. A fő, hogy ne legyek senki útjában.